Előző nap fantasztikus időjárás volt, csak mire felkerestük a felvonók indulási helyeit azok mind bezártak. Tudtuk, hogy másnap rossz idő lesz, de azért reménykedtünk, hogy hátha csak délután fog megérkezni a rossz idő.

A reggel kicsit ködösen indult, de időnként ki-ki bukkant a nap, ilyenkor a csúcsokat is lehetett látni, szóval úgy döntöttünk: indulás a Gáspár csúcs felé!

Röpke 30-40 perces sétával el is értük a felvonót, akarom mondani azt a helyet, ahonnan lehetett látni a felvonót. A képek magukért beszélnek, akik voltak már ott, azoknak meg pláne:

(A képen nem látszik a sor vége, mert a fa eltakarja.)

Egyikünk már mindig fel akarta adni, de ilyenkor mindíg megvigasztaltuk egymást. Itt éppen én voltam morcos.

Sorban állás közbeni pillanatok. Amikor unaloműzés közben mindent lefényképez az ember. Állítom ez a ló okosabb volt mint azok akik előtte sorakoztak. Amúgy nagyon szép paci volt!

És közben szépen lassan - ahogyan a sor is haladt - egyre rosszabb lett az idő. Mi pedig egyre konokabbá váltunk, hiszen ha már egy csomót álltunk sorban, akkor már csak azért is felmegyünk felkiáltással röpke 4 órás sorban állással eljutottunk a felvonóhoz! Akkora volt a sikerélményünk hogy, az sem érdekelt bennünket, hogy a jegyvásárlás pillanatában az eső is elkezdett esni.

Amúgy a fülkét lecserélték egy nagyobb, modernebb darabra, mióta legutoljára jártam itt. Az a jó benne, hogy a tetőtől a talpunkig átlátszó üvegből van, meg a belső tér is sokkal nagyobb, így jóval szebb a kilátás belőle, mint régebben volt.

Ahogy egyre feljebb haladtunk, egyre "szebb volt a kilátás". A kábelek gyönyörűen mutatják a látótávolságot. Mindenesetre érdekes volt lógni a semmiben.

Amikor felértünk a csúcsra, elhatároztuk, nem fog érdekelni az idő és elindultunk sétálni. Az idő kicsit csípős volt, az eső is szitált, meg látni sem lehetett nagyon úgyhogy én sem tudom miért, de tök jól éreztük magunkat. Egy kicsit mászkáltunk a sziklákon, meg fényképezgettünk...

Eszter Szlovákiában, én Lengyelországban :)

Csere

Én tudtam milyen szép a háttér, úgyhogy odaképzeltem...

És ekkor jött a jégeső. Elsőnek nem akartam elhinni, de egyre nagyobb darabkák hullottak ránk, meg a combomat is eléggé csipkedték, úgyhogy úgy gondoltuk vissza fordulunk. A libegő pénztára előtt nem kis meglepetésünkre majdnem ugyanakkora sor állt, mint felfele jövet. Sokakat fel is ismertünk a lenti sorban állásból. Ők nem vettek return jegyet, így újból átélhették a hosszú- nagyon hosszú várakozás gyönyöreit. Nekünk ilyet már nem kellett.

Ránk más gyönyörök vártak, de már a libegőben. Az eső miatt természetesen bezárt ablakokkal és szellőztetőkkel indult meg a fülke lefelé. Ezért is volt még gonoszabb egyik utastársunktól, hogy nem bírta ki amíg leér a fülke a bázisra és eleresztett egy mega flatust (http://en.wikipedia.org/wiki/Flatulence). Láttam a többiek fancsali arcát. Pedig már tényleg nem voltunk már messze. Innentől már nem voltak "hujjogatások", meg beszélgetések, mindenki spórolt a levegővel és halálos csöndben érkeztünk meg a talajszintre.

...és mindenhova felmásztunk, ahova csak fel lehetett,

Eszter pedig tanulgatta a gép használatát közben.

No comment...